Gerjen

Gerjen és környéke már a honfoglalás előtt is lakott terület volt. Az ember számára a Duna közelsége, a jól termő, vízparti terület a legideálisabb a megtelepedésre. Ahogyan Danis György írja: „a vízi világ megvédte, s táplálékkal is ellátta őt”. A több, ártérből kiemelkedő dombon már a kőkortól kezdve, majd a bronzkorban és a vaskorban is felfedezhető a megtelepedett életforma jelenléte. Az ezt követő időszakban itt élő kelta népcsoport már nem csak halászott és vadászott, hanem földet is művelt és a szőlőt is ismerte. Ezt követően Római Birodalom idején a meghódított őslakosság élt a vízjárta árterületen. Az első ezredforduló előtt földművelő, nagyállattartó csoportok váltották egymást a vidéken. Közéjük tartozó avar népesség is élt e tájon, akik később beolvadtak a magyar népességbe.

Honfoglaló magyarság már a kezdetektől megtelepedett a környéken, a Megyer törzs fennhatósága alá tartozott e vidék. Az állattartó, nomád magyarok nyári szállása lehetett a terület, melyen ekkor már az állandó, letelepedett életmód első nyomai is tetten érhetők. Az 1100-as években besenyők is kerültek Gerjen környékére, melyre a Csamony, a Beseny-tő vagy a Bese-fok elnevezések utalnak

Gerjen neve először az 13. század legelején jelenik meg írásos formában, mikor a tihanyi apátság javait összeíró okiratában felsorolják annak határait is. Az 1211-benkeletkezet iratban említik a Gerjen (Guergen) folyót mint birtokhatárt: „Guergen folyótól, mely kimegy a Dunából, odáig, ahol a nyájakat megitatják, van két határjel. Innen dél felé tart a határ, a hadi útig, mely Tolna várába visz.” Ekkor a terület lakott része Várad és az Ófalusi dombon volt. Későbbi iratokban aztán sorra jelenik meg különböző írási formákban a falu neve, úgy mint: Gergye, Gerje, Gergen, vagy Gergenszeg.

A Duna szabályozása előtt Gerjen és környéke mocsaras, lápos vidék volt, mely az azt ismerőknek rejtekhely az idegeneknek halálos veszedelem volt. A török fennhatóság idején a gerjenieknek nem egyszer adott biztos óvóhelyet a folyóparti nádas. Ennek egyik bizonyítható következménye, hogy Gerjen lakosságának törzse legalább 1470-től a mai Ófalu területén, egészen az 1844-es tűzvészig folyamatosan lakja a falut.